
Fürdőszoba Sanchis Forma Negro, Rojo, Blanco burkoló lapokkal
„Akkor ahogyan kérték, az egyeztetést követően:”
- a tusoló melletti falból a falfülkék megszüntetve, melyből adódóan e válaszfalat 60cm-ről 50cm szélességűre csökkentettem.
- a tusolót meghagytam 95cm szélesnek, ugyanakkor a csempe 2×45cm, tehát középen beraktam egy fehér csíkot, ami szerintem feldobja.
- a tusolónak küszöböt építettem, úgy, hogy utólag ajtót is lehessen rakni rá. Így átlósan egy 75cm széles ajtó odahelyezhető, ha sarkosan raknám a küszöböt, akkor nem lehetne rá ajtót tenni.
- a mosdó felett az épített polcot meghagytam, de most már sokkal szervesebben integrálódik. 192cm magasról indul (ezt a csempe kiosztása határozza meg, el lehet érni, ráadásul, ha a mosdó 20cm magas épített lábazatára ráállva akár 230cm magasság is elérhető könnyedén.
- a kért kétoldali polcozási igényt 2×2db 20×20cmes üvegpolccal oldottam meg.

A kád feletti térbeli F alakzatot megszüntettem, de lentebb látható olyan kép ahol újra előjöttem vele, egyszerűbb halogén spotos világítási móddal.
Ezeken a rajzokon a burkolatot úgy készítettem, hogy lehetőleg egész, vagy félcsempét kelljen használni, hogy ezekből a nagy lapokból minimális legyen a hulladék.

Itt már látszódnak a fényben az üvegpolcok.

A kért F alakzat 2D-s változata.
A fal azonban kívánja a 3D-s megoldást, ugyanis a fejnél lévő piros csempesor egyedül itt nem jön ki szépen, mert e piros szakasz 55cm, holott a csempe 45, tehát pont azzal a 10cm-rel kell megtoldani, amivel kijönne az F alakzat a falsík elé.
Tehát a kiugró fekete által a piros részeken megmaradó 10cm-es darabok „logikai igazolást nyernek”.
Nem lehet növelni az ablak melletti fekete szakaszt, hogy ne kelljen a 10cm-es piros toldás, mert akkor az ablak két oldalán felborul az egyensúly. Persze kiigazíthatom az ablak jobboldalán is csak akkor meg az egész tusolós, mosdós falszakasz ritmusa felborulna.


Ezt az utolsó képet csak azért készítettem el újra, mert a kerek spotokat lecseréltem szögletesre.
Illetve ez az utolsó 3 kép számomra már letisztultabb, mert a helyzet a következő:
El kell dönteni, hogy a lapokból az egész formájút, a 3 részre osztottat, vagy a mozaikos a kedveltebb.
Én úgy gondoltam, hogy a felület kialakításánál a 3 szín egymáshoz való viszonyulásával játszottam. A lapoknak van egy markáns textúrája, valamint igen extravagáns a színviláguk. E színek játékát úgy ítélem felesleges tovább bonyolítani, további osztásokkal, ezért az a javaslatom, hogy a fekete és a piros esetén csak az osztatlan egészalakosak legyenek felhasználva, s a fehér esetén „mert azért mégiscsak variáljunk”, – illetve a fehér elég szolid részt képvisel, s hogy kivegye a részét az extravaganciából -, a fehér csempéből a 3 részre osztottat javaslom.
Fürdőszoba kivitelezés burkolatkiosztása és lakberendezési szempontú műszaki leírása
/F2D verzió/
A felhasznált burkolat: az Sanchis Azulejos falicsempéi:
– Forma Negro G-10 31,6×44,7cm(fekete osztatlan),
– Forma Rojo G-06 31,6×44,7cm(piros osztatlan),
– Precorte/10 Forma Blanco G-08 31,6×44,7cm(fehér 3-részre osztott)
– padlólap:
– Pavimento Coordinado Forma Negro G-01 31,6×31,6cm (fekete)
A csempék a falon minden esetben a hosszabbik oldalukra fektetve kerülnek felragasztásra 8 sor magasságig. A fugaszélességet a 3 részre osztott Precorte/10 Forma Blanco G-08 osztó vágatainak szélessége határozza meg. A fuga javasolt színe világos szürke vagy esetleg valamilyen világos krémes szín.
A csempék pozitív sarkoknál gérvágással kerülnek összeillesztésre.
A kád akril aszimmetrikus sarokkád. Mely 10cm vastag Ytong-lábazaton ül. A lábazat 2 csempesor magas.
A kád maximális mérete 105×160cm lehet.
Figyelem a kiválasztott kád típusa határozza meg a lefolyó és a kádtöltő pontos helyét.
Ajánlott kád típusok:
Vagnerplast:
- Dodona ofset L/P
- Flora
- Seléna
- Melité
Ravak:
- Rosa I és II. 160×105
A fürdőszoba mérete 211cm ×294cm a régi csempe felületén mérve.
E térből egy a kémény egy 41×40cm-e szakaszt vesz el.
A 41cm mély kémény mellett egy 20cm falvastagságú zártszelvény metszet formájú mosdólábazat kerül megépítésre. E mosdólábazat befoglaló mérete 145cm hosszú 41cm mély és 80cm magas. A két mosdó féli-pultba süllyesztett kialakítású. A lényege, hogy a megvásárlásra kerülő mosdók csak olyan mértékben kerülnek besüllyesztésre a lábazatba, hogy a felső peremük legalább a 85cm magasságot elérjék.
A mosdólábazat végén egy 50cm széles 10cm vastag mennyezetig futó ytong válaszfal kerül megépítésre.
A mosdó felett.
A 6. csempesor fölött szintén egy zártszelvény metszet formájú épített (gipszkarton) és csempézett falipolc kerül megépítésre, A falipolc 2 csempe magasságú. Az oldalfalai 20cm vastagok, az alsólap 1/3 csempemagasságú, s a felsőlap 2/3 csempe magasságú. E felett a festett gipszkarton takarás fel fut a mennyezetig.
A polc 20cm mély, s a mennyezetre felfutó gipszkarton takarás szintén 20cm-csempevastagsággal áll a falsík előtt.
A tusolóválaszfal és a kád-parapet között átlósan egy 10cm széles 5cm magas küszöb kerül megépítésre a tusoló vizének gyűjtésére. A tusoló tálca nélküli az összefolyást a padlólap lejtésével kell megoldani.
Térvilágítás: mennyezetközéppontba szerelt mennyezeti lámpával. Kapcsolása a folyosóról az ajtó mellől.

A radiátoros fal, azaz az ajtón belépve jobbról.

A falszakasz hossza 172cm s a rajzon ezt egészíti ki a kémény falának 41cm-es szélessége.
A burkolat leírása az ajtótól (jobb szél):
Alsó és felső sorban 20cm + egész lap + 20cm fekete csempe. A 2-7. sorokban egy-egy piros csempét közrefog két oldalról 20-20cm fekete csempe.
A falszakasz középső fehér sávjának várható szélessége egy egész csempe:
A falszakasz burkolása a kémény sarkánál:
A 2-7. sorokban a fehér csempe mellett egy 20cm szélesre vágott fekete csempe, s a sarokban egy (172-20-45-20-45-20= 22cm) ~22cm széles piros csempe.
Alsó és felső sorban 20+22cm 2-2db fekete csempe.
A kémény 41cm-es szakaszából a negatív sarokban 20cm szélesen fekete lap a pozitív sarkon 21cm-esre vágott piros lap van. a legfelső lap fekete.
A képen a radiátor 80cm magasan 60cm széles 130cm magas radiátor látható:
A radiátor középvonala a fehér csempesor középvonalára esik, azaz a jobb saroktól 107,5cm, a bal saroktól, 64,5cm.
A tükrös fal, avagy a bejárattal szembeni fal.

Jobb szélen a 40cm széles kéménnyel indul. Itt alsó-felső lap fekete, a többi piros.
145cm mosdó falszakasz.
A mosdólábazat és a felső gipszkartonból épített polc teljes egészében a fekete lappal kerülnek burkolásra. Méreteik a második oldalon kerültek leírásra.
A145cm széles falszakasz két oldalán 20-20cm szélesen egy egy fekete csempeoszlop zárja a közbülső 105cm széles fehér szakaszt. A fehér szakasz szimmetrikus osztást kell hogy kapjon. Tehát soronként két oldalt egész lap középen 15cm szélesre vágott lap.
A két mosdó középvonala a 145cm széles építményszélétől (45cm széles mosdókat feltételezve) 42,5cm.
Javasolt mosdó:
Feromix-ARREDO ARD-08 szögletes mosdó 46,5×46,5×14cm
Figyelem! Jelenleg a mosdó alatti jobb sarokban vannak a fűtési rendszer csövei. Az osztó-gyűjtő szerelvények kialakításánál figyelemmel kell lenni , hogy a szabadon maradó terület a kéménysaroktól 20cm-re indul, s a hozzáférés a padlótól 20 és 60cm között lesz lehetséges, s itt kell helyet biztosítani a jobb mosdókagyló szennyvíz hideg-, melegvíz csatlakozásának is.
A tükör (javaslom a tükör mögött is legyen csempézés, azaz a tükör akasztott legyen) mérete a rajzon: 110cm magasról indulva, 70cm magas és 90cm széles.
Villamosság: a tükör feletti polc alsó lapjába 4 darab 12Volt/20Wattos négyszög formájú keretes halogén spotot kell süllyesztve beépíteni.
A tükör két szélén az ötödik csempesor középmagasságába (136cm) függőlegesen elhelyezve 2-2 villamossági doboz beépítése szükséges. Ebből 3 földeléses dugalj, s egy a jobb alsó a halogén 12 Voltos tükörvilágítás kapcsolója.
A tusoló válaszfal éle 10cm vastag, burkolása a képen látható., hasonlóan mint a látszódó kémény falszakaszé.
A tusoló hátfal.
Szélessége 254-145-10=~ 99cm
E 99cm burkolása úgy történik, hogy a középen futó ~9cm szélesre vágott fehér csempesort egy-egy egész lap fog közre.
Opcionális: Ravak OVO-P ülőke tusoláshoz
A tusoló javaslat: egykaros falba süllyesztett csaptelep.
A tusoló válaszfal két oldala:
Az alsó és felső sorban 20+30cm-re vágott 2-2 fekete lap kerül felragasztásra.
A 2-7. sorokban a negatív sarokban 20cm szélesen fekete lap a falél felől sarkon 30cm-esre vágott piros lap van. .

Az ablakos fal, azaz az ajtótól balra:
A falszakasz szélessége 211cm. Az ablak 55cm széles, a kád felőli falszakasz 75cm, a tusoló felőli falszakasz 85cm.
A tusoló felőli falszakasz burkolatosztása:
Az alsó és felső sor 20cm + 45cm + 20cm azaz 2 vágott és egy egész fekete lap.
A 2-7. sorokban egy egész piros lapot közrefog két 20cm-re vágott fekete lap.
A kád felőli falszakasz burkolatkiosztása:
3-7. sorok ablak felőli szélén 20cm-re vágott lap, majd egy egész és egy 10cm széles piros.
A 8. sorban 20cm+egész+10cm fekete lap.
Az ablakos középső falszakasz:
5cm+egész+5cm-es fehér lapokból.
Az ablak peremfalára vízszintesen a fehér lapok, függőlegesen a szomszédos fekete lapok fordulnak be.
Figyelem!
A kád típusától függően lehetséges, hogy erre a falra kerül a kádtöltő csaptelep.
A kád fala, azaz az ajtó melletti fal.

A csempén mért fal hossza 294cm. Ebből az ajtó 74cm széles. Az ajtó fölé fehér csempe kerül
soronként 14,5cm + egész + 14,5cm-esre vágott fehér lapokkal.
Az ajtó mellett egy egész fekete lap kerül mind a 8 sorba.
A 160-as kád és kádperem mögül kissé túlérő 175cm-es falszakasz kiosztása az alábbi:
1-2.sor kb 8cm hosszú, ez fekete lapból vágandó.
3. 5. 7. sorok pirosak, a 4. 6. 8. sorok feketék.
E 175cm sorok soronként 3 egész lapból és egy 40cm-esre vágott lapból állnak. A 40cm széles darabok vannak a sarokban.
A mosógép a kád és az ajtó között kap helyet, (a 45cm széles csak fekete lapos falszakaszon. Itt a második sor lapján kell elhelyezni a mosógép töltő csaptelepet, a szennyvízelvezetést, valamit a földeléses dugaljat.
A mosógép villamos csatlakozási pontjának meghatározása a kád közelsége (fröccsenő víz) miatt a villamosipari szakember kompetenciája. Javaslatom a kádperem alatt esetleg a 4. csempesor kezdetéig (max. 90cm magasságban).
… és a végeredmény.
A tükör körül körbefutó fehér csemperész helyett, valódi csigaházak és kagylóhéjak kerültek felragasztva, dekorációképpen:
