Fürdőszoba 2. verzió Sanchis Forma Negro, Rojo, Blanco burkoló lapokkal
“Akkor ahogyan kértétek:”
- a tusoló melletti falból a falfülkék megszüntetve, melyből adódóan e válaszfalat 60cm-ről 50cm szélességűre csökkentettem.
- a tusolót meghagytam 95cm szélesnek, ugyanakkor a csempe 2×45cm, tehát középen beraktam egy fehér csíkot, ami szerintem feldobja.
- a tusolónak küszöböt építettem, úgy, hogy utólag ajtót is lehessen rakni rá. Így átlósan egy 75cm széles ajtó odahelyezhető, ha sarkosan raknám a küszöböt, akkor nem lehetne rá ajtót tenni.
- a mosdó felett az épített polcot meghagytam, de most már sokkal szervesebben integrálódik. 192cm magasról indul (ezt a csempe kiosztása határozza meg, el lehet érni, ráadásul, ha a mosdó 20cm magas épített lábazatára ráálltok akár 230cm magasságot is elértek könnyedén.
- a kért kétoldali polcozási igényt 2×2db 20×20cmes üvegpolccal oldottam meg.
A kád feletti térbeli F alakzatot megszüntettem, de az anyag végén találtok olyan képet ahol újra előjöttem vele, egyszerűbb halogén spotos világítási móddal.
Majd meggondoljátok, kértek mind a kettőre árajánlatot, s majd látjátok.
Ezeken a rajzokon a burkolatot úgy készítettem, hogy lehetőleg egész, vagy félcsempét kelljen használni, hogy ezekből a nagy lapokból minimális legyen a hulladék.
Itt már látszódnak a fényben az üvegpolcok.
A kért F alakzat 2D-s változata.
A fal azonban kívánja a 3D-s megoldást, ugyanis a fejnél lévő piros csempesor egyedül itt nem jön ki szépen, mert e piros szakasz 55cm, holott a csempe 45, tehát pont azzal a 10cm-rel kell megtoldani, amivel kijönne az F alakzat a falsík elé.
Tehát a kiugró fekete által a piros részeken megmaradó 10cm-es darabok „logikai igazolást nyernek”.
Nem lehet növelni az ablak melletti fekete szakaszt, hogy ne kelljen a 10cm-es piros toldás, mert akkor az ablak két oldalán felborul az egyensúly. Persze kiigazíthatom az ablak jobboldalán is csak akkor meg az egész tusolós, mosdós falszakasz ritmusa felborulna.
Na ezt nézegessétek sokat. Most még választhatjátok.
Ezt az utolsó képet csak azért készítettem el újra, mert a kerek spotokat lecseréltem szögletesre.
Illetve ez az utolsó 3 kép számomra már letisztultabb, mert a helyzet a következő:
El kell dönteni, hogy a lapokból az egész formájút, a 3 részre osztottat, vagy a mozaikosat preferáljátok.
Én úgy gondoltam, hogy a felület kialakításánál a 3 szín egymáshoz való viszonyulásával játszottam. A lapoknak van egy markáns textúrája, valamint igen extravagáns a színviláguk. E színek játékát úgy ítélem felesleges tovább bonyolítani, további osztásokkal, ezért az a javaslatom, hogy a fekete és a piros esetén csak az osztatlan egészalakosak legyenek felhasználva, s a fehér esetén „mert azért mégiscsak variáljunk”, – illetve a fehér elég szolid részt képvisel, s hogy kivegye a részét az extravaganciából -, a fehér csempéből a 3 részre osztottat javaslom.